Közeledik a választás: új szabályok szerint szavazhatnak a munkavállalók
Fontos változásokkal indult az év a munkavállalók szempontjából is. Mutatjuk a részleteket.
Forgács Imre pénteken a Legfőbb Ügyésznél jelentette fel a Jobbik elnökét. Vona Gábor arról beszélt pártja kampányzáró rendezvényén, hogy a következő parlament első ülésén a rendőrség által betiltott Magyar Gárda mellényében fog megjelenni.
Az igazságügyi és rendészeti miniszter törvény vagy hatósági rendelkezés elleni izgatás bűntettének gyanúja miatt jelentette fel a Jobbik miniszterelnök-jelöltjét. Vona a párt kampányzáróján tartott beszédében azt mondta, hogy a Jobbik nem fogja megtagadni a Magyar Gárdát, és ő a következő parlament első ülésén Gárda-mellényben fog megjelenni.
Forgács tárcája szerint a a politikus ezzel a kijelentéssel a köznyugalom megzavarására alkalmas, általános engedetlenségre uszítás bűntettét követte el, hiszen a Magyar Gárdát még a Legfelsőbb Bíróság is törvénysértőnek minősítette, a Gárdát pedig feloszlatták. A feljelentés nyomán a Legfőbb Ügyész Vona mentelmi jogának felfüggesztését is kezdeményezheti.